Content

Európai Egyetemi Szövetségek - magyar és német résztvevőkkel

Vier Studierende sitzen mit Laptop, Tablet, Smartphone und Schreibuntensilien auf einer Treppe der Universität.
© iStockphoto

 

A gondolatot  először Emmanuel Macron francia elnök fogalmazta meg 2017 végén, az Erasmus program 30 éves jubileumának évében, az európai együttműködés, identitás és kultúra erősítése érdekében. 2024-ig legalább 20 Európai egyetem alapítását javasolta, melyek egy európai hálózatot képzenének az országok között. A hallgatóknak lehetősége nyílik a külföldi képzésre, és legalább két európai nyelv elsajátítására.

Ezen szövetségek célja, hogy az európai oktatás és kutatás erősségeit és sokszínűségét összegyűjtve Európa új kihívásaira adjanak választ, ezáltal egy egységes és erős Európa felé vezessenek.

Macron víziója azóta megvalósult: 2019 júliusa óta 17 Európai Egyetemi Szövetség valósult meg, 2020-ban pedig további 24 jött létre.

Az alábbiakban azokat a szövetségeket mutatjuk be, melyeknek német és magyar részvevői is vannak.

© DAAD

Magyar Képzőművészeti Egyetem (HU)
+Hochschule für Bildende Künste Dresden (DE)
+ Accademia di Belle Arti di Roma (IT)
+Latvijas Mākslas akadēmija (LV)

Az EU4ART című projektet azért hozta létre négy európai képzőművészeti egyetem (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Drezdai Művészeti Akadémia, Lett Művészeti Akadémia és a Római Művészeti Akadémia), hogy közös, rugalmas képzési struktúrákat alakítson ki festőművész, szobrászművész és grafikusművész szakokon. Ezek a tantervek lehetővé teszik majd a diákok számára, hogy a tanulmányaikat személyre szabják, megválaszthassák, hol és mikor folytassák azokat, és már hallgatóként nemzetközi közegben dolgozhassanak.

A projektben a Magyar Képzőművészeti Egyetem fogja vezetni a közös mintatanterv kidolgozásáért felelős munkacsoportot, a Drezdai Művészeti Akadémia a műhelyhálózatok feltérképezését, illetve a műtermi gyakorlatok módszertanának összehangolását végző munkacsoport összefogását. A Római Művészeti Akadémia irányításával működő munkacsoport az idegen nyelvi továbbképzés és az angol képzőművészeti szakszótár kialakításával fog foglalkozni, a Lett Művészeti Akadémia pedig a projekt szakmai eredményeinek minél szélesebb körben történő ismertetését összehangoló munkacsoport vezetését fogja ellátni. A projekt megvalósításának időtartama 3 év.

További információk olvashatók az EU4ART honlapján.

Közép-európai Egyetem (HU)
+Hertie School of Governance (DE)
+European University Institute (IT/kormányközi)
+Handelshogskolan i Stockholm (SE)
+Institut d’Études Politiques de Paris (FR)
+Școala Națională de Studii Politice și Administrative (RO)
+Universitá Commerciale Luigi Bocconi (IT)

A társadalomtudományok, bölcsészettudományok, üzleti menedzsment és közpolitika terén vezető európai felsőoktatási intézmények összefogásával a CIVICA 38 000 európai és a világ más tájairól érkező diákot, 7 000 oktatót és 3 000 egyetemi adminisztrátort köt majd össze.

A CIVICA egyetemközi kampusza a kulturális, nyelvi és nemzeti határokon átívelve kapcsolatot teremt a társadalmak között az oktatás, a tanulás, a kutatás és az innováció területén. A konzorcium a projekt első három évében egy olyan Európai Campus alapjait fogja lefektetni, ahol a tudás szabadon áramolhat, a diákok és tanárok szabadon mozoghatnak az alap- és mesterképzéstől a doktori, posztdoktori képzésen át a felnőttoktatásig. Cél, hogy a harmadik év végére az Európai Campus már az intézmények hallgatóinak és dolgozóinak legalább felét magába foglalja.

A Közép-európai Egyetem a kutatás és a társadalmi felelősségvállalás területén kap vezető szerepet, ugyanakkor minden egyéb tevékenységbe is bekapcsolódik. A kutatás négy területre fog fókuszálni: az Európai Unió, Földünk válsága, a demokrácia helyzete a 21. században, valamint az új technológiák alkalmazása a társadalomtudományokban és a belőlük eredő társadalmi kihívások elemzése. E témakörökben a CEU vezetésével munkacsoportok alakulnak, amelyek innovatív kutatási és oktatási módszereket és új kutatási témákat fognak kidolgozni és javasolni a konzorcium, illetve az európai tudományos közösség számára.

További információk olvashatók a CIVICA honlapján.

Szegedi Tudományegyetem (HU)
+Ludwig-Maximilians-Universität München (DE)
+Communauté d’Universites et Etablissements Université Paris-Saclay (FR)
+Lunds Universitet (SE)
+Universidade do Porto (PT)

Az európai egyetemek élvonalába tartozó öt partner közötti együttműködés lehetőséget teremt az Európai Unión belül egy újfajta egyetemi struktúra létrehozására, a hallgatók, doktoranduszok, dolgozók és kutatók mobilitására, valamint közös tanterv vagy modulok kidolgozására. A rugalmas tantervek az európai diploma megszerzése mellett lehetővé teszik majd a diákok számára, hogy tanulmányaikat személyre szabják: megválaszthatják például, melyik partnerintézményben és mikor folytatják tanulmányaikat.

A program tematikája a globális egészség, amelyhez az egészség értéklánc mentén a szövetségben részt vevő intézmények valamennyi egysége csatlakozhat, mind az oktatás, mind a partner egyetemekkel indítandó új kutatási programok területén. A szövetség hosszú távú stratégiájának megvalósításával előmozdítja a közös európai értékeket és identitást, növeli az egyetemi hallgatók és dolgozók mobilitását, és javítja az európai felsőoktatás minőségét.

További információk olvashatók az EUGLOH honlapján.

Pécsi Tudományegyetem (HU)
+Universität Potsdam (DE)
+Masarykova Univerzita (CZ)
+Universitá Degli Studi di Cagliari (IT)
+Université de Rennes I (FR)
+Université Paris Nanterre (FR)

A European Digital UniverCity egy hat egyetemből álló szövetség, melynek tagjai  az európai felsőoktatás megújításán és a résztvevők közös Európa-tudatának megerősítésén dolgoznak.

A szövetségben részt vevő felsőoktatási intézmények egy új, moduláris és rugalmas irányítási rendszert fognak kiépíteni, valamint összehangolják és átjárhatóvá teszik a saját képzési struktúráikat. További célkitűzés, hogy egy új online campus kialakításával, valamint a virtuális és fizikai mobilitás egyedi keverékével hosszú távon megvalósítsák a szövetség 160 000 hallgatója és 20 000 oktatója nagy részének mobilitását. A projekt részét képezi az is, hogy az öt ország nyelvét és kultúráját kölcsönösen beépítik egymás tananyagába, ez által is erősítve a közös identitás kialakítását.

A három éves projekt végére egy olyan modell létrehozása és tesztelése a cél, amely új irányt szabhat a közös európai felsőoktatásnak, miközben az egyes partnerintézmények nemzetközi láthatósága is erősödik. A PTE a szövetség nemzetköziesítési munkacsomagjának koordinálását végzi, amelyben a partnerek afrikai kapcsolatainak összehangolásától az interkulturális hetek szervezéséig számos közös projekt található.

További információk olvashatók az EDUC honlapján.

University of Debrecen (HU)
+University of Bonn (DE)
+University of Oxford (UK)
+Karolinska Institutet (SE)
+Radboud University (NL)
+Iuliu Hațieganu University of Medicine and Pharmacy (RO)
+Bogazici University (TR)
+Miguel Hernández University of Elche (ES)Napoca, Románia

A NeurotechEU keretében a 8 élvonalbeli egyetem és a több mint 100 társult intézmény (kutatóintézetek, vállalatok, városok, kormányzati- és nem kormányzati szervezetek) létrehozzák a „The European University of Brain and Technology”-t (NeurotechEU) , amely átfogó képzést nyújthat az alap-, a mester- és doktori képzésben résztvevők mellett az élethosszig tartó tanulás iránt érdeklődőknek is. A program interdiszciplináris jellege lehetőséget ad arra, hogy a következő generáció tudósainak és mérnökeinek közvetlen hozzáférést adjon a legmodernebb technológiákhoz, infrastruktúrához, amivel elősegítik, hogy Európa választ adhasson eddig megoldatlan problémákra.

Az idegtudományok egy komplex, interdiszciplináris terület, ahol az orvosi-, és mérnöki tudományok mellett a bölcsészettudomány, a művészetek, a táplálkozástudomány, de akár a zene is megjelennek, ezért szükséges az egyetem majdnem minden karának részvétele a projektben.

További információk olvashatók a NeurotechEU honlapján.

Budapest University of Technology and Economics (HU)
+Friedrich-Alexander University Erlangen-Nürnberg (DE)
+Paris National School of Chemical Engineering (FR) /
+PSL Research University (FR) /
+Paris National School of Mining Engineering (FR)
+National School of Civil Engineering (FR)
+Technical Universityof Madrid (ES)
+ Sant‘Anna School of Advanced Studies (IT) /
+Higher Normal School (IT)
+Politehnica University of Bucharest (RO)
+Istanbul Technical University (TR)

Az EELISA európai egyetemi szövetség hét európai országának vezető egyetemei részvételével jött létre 2020-ban. A konzorcium a következő három évre 5 millió eurós támogatást nyert közös képzésekre. A szövetség tagjai között három műszaki egyetem, egy menedzsment fókuszú és két általános tudományegyetem, három francia mérnöki egyetem (ún. grande école) és két általános felsőoktatási intézmény is megtalálható.

A konzorcium fő célkitűzése, hogy egy új európai képzési modellen keresztül definiálja az ’európai mérnök’ fogalmát: olyan szakember, aki képes interdiszciplináris, többnyelvű és sokszínű páneurópai környezetben dolgozni. Az EELISA célja a tudás- és technológiatranszfer elősegítése, a mérnöki képzés széles körű értelmezése interdiszciplináris mérnöki tanulmányokon keresztül.

További információk olvashatók az EELISA honlapján.

Semmelweis University (HU)
+Universität zu Köln (DE)
+Linnaeus University (SE)
+University of Birmingham (UK)
+Leiden University (NL)
+University of Nantes (FR)
+University of Florence (IT)

Az EUniWell célja, hogy hozzájáruljon a jólléti gazdaság megteremtéséhez. Az Európai Tanács álláspontja szerint a társadalmi jóllét önmagában is érték, ugyanakkor szorosan összefügg a gazdasági növekedéssel, emiatt fontos megfelelő figyelmet fordítani rá a döntéshozatali folyamatok során.

Fontos, hogy a partneregyetemek olyan közös projektekben vegyenek részt, melyek multidiszciplináris megközelítésben, hallgatókkal, cégekkel és a non-profit szférával együttműködésben képesek növelni a társadalmi jóllétet. A projektek olyan kutatásokat, képzéseket és együttműködéseket foglalnak magukban, melyek által az egyetemek nemcsak a társadalomra vannak hatással, de biztosítják az intézményekben tanuló hallgatók és munkatársak jóllétét is.

A EUniWell több mint negyedmillió hallgatót és 36 000 kutatót, oktatót és munkatársat foglal magába. Küldetése, hogy hozzájáruljon az egyetemi polgárok és az európai emberek életminőségének javításához, amelynek megvalósításához határokon átívelő tanulási lehetőségeket biztosít, és nemzetközi interdiszciplináris kutatási és oktatási projekteket hoz létre.

További információk olvashatók az EUniWell honlapján.

Német felsőoktatási intézmények hirdetései

1/11
TU Dortmund

Master of Science in Manufacturing Technology (M.Sc.)

Boost your engineering career by studying Manufacturing in Germany, one of the top Manufacturing nations worldwide! Apply from Feb 1st – Mar 15th at TU Dortmund University. No tuition fees.

Tudjon meg többet
University of Cologne

Study in English & Tuition-Free: Master’s in Cologne

Get a globally recognised Master’s degree taught in English. Join the University of Cologne to take your career to the next level — with no tuition fees!

Tudjon meg többet

Shape your future. With Engineering and Computer Science.

Benefit from innovative teaching and research, strong ties to industry and a vibrant city in the heart of Europe. Study at the University of Stuttgart!

Tudjon meg többet
EBS Universität

Study at Germany´s oldest private business university

Since 1971, EBS Universität educates the leaders of tomorrow. Start your bachelor's or master's studies at EBS now and be empowered to make a difference in the world.

Tudjon meg többet

Advance your career with an MBA from Pforzheim University, one of the ...

The full-time MBA in International Management at Pforzheim University combines a classical management education with the most relevant future topics: Innovation & Digital Business, Sustainable Global...

Tudjon meg többet

Boost your career with the International Master‘s in Project Managemen...

Boost your career. Acquire a German Master’s degree in Data Science & Project Management. Join us at HTW Berlin – On Campus or Online!

Tudjon meg többet
Coburg University (Bavaria) - Financial Management

Kick-start your future career in Financial Management!

If you are interested in management and finance our premium MBA program Financial Management with an optional Dual Degree from UniSC Australia and a Bloomberg Lab could be just right for you!

Tudjon meg többet

RheinMain University of Applied Sciences-From Here to Career

Explore practice-oriented programs at Hochschule RheinMain. Shape your future and launch your career in Germany’s economic hub.

Tudjon meg többet

Study your way at Leuphana

Unlock your potential with forward-thinking study programmes at Leuphana University in Germany. Shape your future with interdisciplinary learning and global career opportunities!

Tudjon meg többet

English-taught Master Programmes in Green and Information Technologies

Study innovative, future- and practice-oriented engineering Master’s programmes in central Germany!

Tudjon meg többet

Study in Berlin - MBA & International Master’s Programmes

Study management in English. Improve your leadership skills. Gain digital know-how. Become part of an international student body. Benefit from many corporate activities, valuable career consultation a...

Tudjon meg többet

Kapcsolat

  • DAAD Információs Központ Budapest

    Madách Imre út 13-14. Madách Trade Center, A épület, IV. emelet 1075 Budapest Telefon: 06 1 / 413-7037
    Fax: 06 1 / 413-7038
Térképmásolat a DAAD helyszíneit jelölve